Ideje volt már, hogy mi is célba érjünk

Hibján Joci és Szurovcsák Pisti rengeteget nyűglődött idén a felújított Cirtoen C2R2 Max-ával, de úgy látszik, hogy kezdenek révbe érni, mert a Baranya Kupa után olyat mondott Joci, amit már régen nem: „hibák és problémák nélkül, sikeresen célba érnünk”. Ezen felbuzdulva rajthoz állnak fiúk Budapesten is, ahol már a 2018-as esztendőre készülnek és tesztelnek. Hibján Józseffel beszélgettünk.

Nem voltál túlzottan feldobva a verseny előtti időszakban, mert idén eddig szinte semmi nem akart összejönni nektek. Mi volt a tervetek, hogyan készültetek a Baranya Kupára?

Volt kudarcunk gazdagon 2017-ben. Tele voltunk eddig technikai problémákkal, befejezetlen versenyekkel, nem sikerült túl fényesen az idei évünk. Úgy indultunk neki a Baranya Kupának, hogy jó lenne már egyszer végig menni a versenytávon és gondok nélkül célba érni. Felkészítettük a kocsit, aztán bizakodtunk, hogy végre a szerencse is mellénk szegődik.

Az alapvető tervek sikerültek, sőt a kategóriátokban a dobogótól sem jártatok túl messze. Milyen volt a komlói hétvégétek?

A verseny előtti teszttel kezdtük meg a Baranya Kupát, és nem bántuk meg, hogy ott voltunk, mert hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk a rajt előtt. Ezután, amikor csak tehetjük, mindig ott leszünk a verseny előtti teszteken. Remélem, hogy a Budapest Rallye előtt is lesz rá lehetőség. Visszatérve Komlóra: a körülmények iszonyatosak voltak. Borzasztó melegben versenyeztünk, de ennek ellenére az évünk talán legjobb versenye volt, a legutóbbi. A pályák kivétel nélkül tetszettek. Sikerült autóznunk egy abszolút első helyet és kétszer is negyedikek lettünk az összetett értékelésben. A célban nem sokkal maradtunk le 6-os kategória dobogójáról és az abszolútban sem vallottunk szégyent, ott a hatodik helyet szereztük meg. Ebben a mezőnyben, és a korábbi kieséseink után az elért eredményünket jónak értékelném. De a legfontosabb, hogy célba értünk és teljesítettük az évad leghosszabb versenytávját. Ráadásul úgy, hogy a kocsink mindenféle hibáktól mentesen működött. A gumik, a beállítások jók voltak, és mi sem hibáztunk. Zökkenőmentesen, kalandok nélkül teljesítettük mind a 116 kilométert, valamint az etapokat is. Nagy szükségünk volt már egy ilyen versenyre, kellett már nagyon egy kis siker, aminek örülhet(t)ünk.

A kategóriában már elkelt bajnoki cím, azt aligha véditek meg az idén. De mivel szeretnétek a Budapest Rallye előtt tesztelni, meglepnél, ha azt mondanád, hogy nem lesztek ott, az évad záróversenyén.

Igen, szeretnénk menni a Budapest Rallye-n. A géposztály bajnoki címe, nem Komlón ment el a számunkra. Gratulálunk Csomós Mixiéknek, megérdemelten került hozzájuk, az abszolút értékelés legnagyobb trófeáival együtt. Jelenleg úgy áll a szénánk, hogy még a dobogós helyezésekért folytatott harcokba sem tudunk beleszólni a sok nulla pontos versenyünk miatt. Tehát eredménykényszer nélkül, stabilan, biztonságosan célba szeretnénk érni Budapesten is. Mondjuk, pont úgy, mint a Baranya Kupán. Csak ennyi a vágyunk. 2018-ra koncentrálunk, oda szeretnénk tesztelni és felkészülni a kocsinkkal, ami addigra remélhetőleg teljesen megbízható lesz, és legalább olyan jól teljesít majd, mint 2016-ban, amikor elhódítottuk vele a 6-os géposztály bajnoki címét.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

2017-08-20T00:29:43+00:00 2017. augusztus 16.|Kategóriák: Hírek|Címkék: , , , , , |

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás