Velenczei egyik kedvence

Komoly várakozásokkal tekint az Országos Rallye Bajnokság idei negyedik állomása elé Velenczei Ádám és Szedő Csaba, a Korda Racing versenyzői a Hyundai i20 R5-tel egy dobogós hely reményében érkezik Székesfehérvárra.

Idén is két murva verseny között látja vendégül a magyar bajnoki mezőnyt Székesfehérvár, a koronázó város 12 aszfaltos gyorsasági szakasz után osztja a bajnoki pontokat. A verseny rajtját bizakodva várja a Korda Racing versenyzőpárosa, Velenczei Ádám és Szedő Csaba, akik a legutóbbi aszfaltos versenyen szerzett dobogós helyezésüket szeretnék megismételni, vagy felülmúlni.

  • Székesfehérváron most egy olyan futam következik, amely az egyik kedvencemnek számít a bajnokságban. Az aszfaltos versenyeket egyébként is jobban magaménak érzem, mint a murvás kanyarokat, így talán mondhatom, hogy dupla izgalommal tekintek a most következő hétvégére – mondta izgatottan Velenczei Ádám. – A futamra való felkészülés során megpróbáltuk magunkból és az autóból is kihozni a legjobbat, ami úgy érzem, elérte a célját, hiszen pozitív érzésekkel várjuk a fehérvári rajtot. A Hyundai i20-assal a Rábaringen hangolódtunk a hétvégére, ahol a srácokkal megpróbáltunk az autón egy másabb fajta beállítás sort alkalmazni. Jelen pillanatban úgy érzem, gyorsabb az autó az új beállításoktól és úgy döntöttünk, megtartjuk a változtatásokat. Valójában minden a versenyen fog eldőlni, így azt gondolom, hogy az első kör már fog olyan mértékű visszajelzést adni, hogy megtartsuk, vagy bizonyos szinteken visszatérjünk a korábbi beállításokra. Erre már szombaton választ kaphatunk, amit kíváncsian várunk.

Velenczei Ádám egy esztendővel ezelőtt is közel volt a dobogóhoz, de éppen lecsúszott róla. Most viszont érez magukban és a technikában is annyit, hogy ott legyenek a TOP3-ban.

  • A tavalyi évben a negyedik hellyel lettem gazdagabb Székesfehérváron, és most szeretném ezt az eredményt egy picit javítani. Célunk a dobogós hely lesz – jelentette ki határozottan Velenczei Ádám. – Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen ügyes versenyzőtársakkal kell megharcolnunk. Rajtuk kívül lesz még egy komoly tényező, ami befolyásolhatja a versenynapokat, ami nem más, mint az időjárás. A pályabejárás során tapasztaltunk napsütéses, de borongós időt is, mely bármelyik pillanatban meghozhatja az esőt. Ha vizes utakon kell megküzdenünk egymással, akkor lehetnek még plusz izgalmak. Számunkra ugyan kedvezőbbek lennének a száraz körülmények, de ha esik, akkor sem esünk kétségbe, megyünk, ahogy csak tudunk. Összességében felkészültünk, várjuk a rajtot, és szeretnénk mindent megtenni annak érdekében, hogy az első háromban végezzünk Székesfehérváron.
2018-06-16T08:47:05+00:002018. június 16.|Kategóriák: Hírek|Címkék: , |

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás